| A Magyarok Szövetségéről |
|
|
| 2010. április 05. hétfő, 17:01 |
Honfitársak!Szervezetünket, a Magyarok Szövetségét (MSZ) a szükség hívta életre, az a felismerés, mely szerint a politikai pártok képtelenek vagy nem hajlandóak a nemzeti érdek képviseletére. Meggyőződésünk, hogy az emberhez méltó élet feltételeit nekünk magunknak kell megteremtenünk. Ennek okán várjuk mindazokat, akik tevőlegesen szeretnének közös magyar jövőnk formálásában részt venni. Nem a bizalmukba szeretnénk férkőzni, mint a pártok. Nem arra próbáljuk Önöket rábírni, hogy a szavazófülkék magányában bízzák ránk sorsuk alakítását. Ezt már ismerhetik, hiszen az elmúlt húsz év többé-kevésbé a teljesítetlen ígéretek két évtizede volt. Higgyék el, Önökön múlnak a dolgok, egyenként és együttesen! Az eddigi „képviseleti demokrácia" arról szólt, hogyan állítsák a megválasztottak a mandátummal járó hatalmukat pártjuk szolgálatába. Amennyiben továbbra is e „népboldogítók" hitbizományának tekintjük saját sorsunk alakítását, akkor bizonytalan jövő vár ránk. Vitathatatlan az, hogy ez a könnyebb út, hiszen csupán el kell mennünk szavazni, s négy évre le van tudva. Ha rosszul alakulnak a dolgok, legfeljebb mutogatunk az általunk jelöltekre, s átkozódva tűrünk, hiszen lemondtunk a változtatás lehetőségéről. Szövetségünk alternatívát kínál, amelyet 21 pontban foglaltunk össze. Kétségtelen, ez rögösebb út. Jogos a kérdés: Hogyan tudjuk ezen elképzeléseket a gyakorlatba átültetni? KÖZÖSEN, ÖSSZEFOGÁSSAL! Ez csupán akkor lehetséges, ha nem egy szűk csoporttól várják a megoldásokat, hanem saját ötleteikkel hozzájárulnak a megvalósításhoz. Számon kérhetnék a Szövetség programját. Elképzeléseink vannak, amely programmá akkor érhet, ha azt társadalmi méretű közgondolkodás megérleli. Ehhez várjuk az Önök közreműködését, hogy ne csupán szemlélői, hanem alakítói legyünk hazánk sorsának. |
2012. 03. 10. 09:00 - 2012. 03. 11.
18:00
"Szkítiából kijöttekről" konferencia