| Államigazgatás |
|
|
| 2010. augusztus 25. szerda, 11:22 |
|
Helyzetértékelés: - a jelen magyar állam és intézményrendszere illegitim; - a magyar történeti alkotmány jogfolytonossága 1944-ben megszakadt, az ún. rendszer-váltás ezen a törvénytelenségen nem változtatott, 1989-ben megalkotott törvényeket sem lehet joghatályosan elfogadni, mert megszállás alatt választott parlament hozta - a legalapvetőbb alkotmányos alapelv, a népszuverenitás nem vagy csak nagyon korlátozottan érvényesül. A közvetlen hatalomgyakorlás kimerül a négyévente történő szavazásban, a mindennapi életünket érintő döntésekbe nincs beleszólásunk; - A mai választójogi törvény számtalan kiskapujával lehetőséget biztosít a pártoknak arra, hogy választási csalással jussanak mandátumhoz. A listás választási rendszer is kizárólag a pártkatonáknak kedvez, a valódi választói akarathoz nincs köze; - A közvetett, választott képviselők útján történő hatalomgyakorlás nem a nemzet, hanem a pártok és a mögöttük álló szűk pénzügyi réteg érdekeinek érvényre juttatásáról szól, a korrupció melegágya; - A jelenlegi magyar törvénykezés egy, a szerves magyar jogfejlődéstől idegen jogrendre épül, s így a választási ígértetek számonkérésére gyakorlatilag nincs lehetőség. A megoldás alapelvei: Alkotmány - Az alkotmány a Szentkorona intézményétől semmilyen módon el nem választható. Magyarországnak vissza kell térnie a Szent Korona tanhoz, a történeti alkotmányossághoz; - A törvényhozó hatalom nem alkotmányozhat, azaz alaptörvényt nem alkothat; - Alaptörvényt a népszuverenitás jegyében csak alkotmányozó nemzetgyűlés hozhat; - Hatalmi fölény alkotmányt nem írhat, nem módosíthat; - Törvénysértés jogot nem alapíthat; Népképviselet - kisebb, kétkamarás parlament Megoldási javaslat: Alkotmány - Ne az határozza meg a játékszabályt, aki a játékot játssza, mert ez ahhoz jelenleg létező magyar gyakorlathoz vezet, hogy a hatalom birtokosai a saját maguk által hozott törvényekkel állandósítják hatalmukat, kizárva más társadalmi csoportokat - A cél legitim alkotmányozó nemzetgyűlés összehívása, mely kimondja a jogfolytonosság helyreállítását, és a magyar történeti alkotmányossággal összhangban lévő alaptörvényt alkot. - Szükséges, hogy egy új alkotmányhelyreállító-alkotmányozó gyűlés mondja ki a jelen alkotmányos rendszer folyamatosságát a történelmileg létezett magyarországi alkotmányos rendszerekkel, azaz deklarálja a történelmi jogfolytonosságot és nyilvánítsa bűnös rendszerré a kommunista önkényuralmat; mondja ki, hogy Magyarország a Szent Korona országa. Az alkotmányosságot a történelmileg létezett joghoz kapcsolódó alaptörvény és sarkalatos törvények fejezzék ki. - Épüljenek ki a közvetlen népi hatalomgyakorlás szervezeti formái, különösen az alaptörvény megváltoztatására és az országgyűlés feloszlatására is jogosult népszavazás intézménye. Választás: Két kamara összetétele: Képviselőház: - Járások / választókerületek 1-1 képviselője kb. 150 fő. A helyi szintről tolmácsolnák a felvetődött szabályozási kérdéseket és azok megoldási lehetőségét, országos ügyekben a döntésnél az általa képviselt emberek akaratának megfelelően szavaz. Ellenkező esetben visszahívható. - A járás lakosai választják közvetlenül 5 évre. Munkájában a Járásgyűlés segíti. - Esetleg lehet ülésszakonként teljesen kötött mandátuma: minden országgyűlési ülésszakon az előre bejelentett ügykörökben a Járásgyűlés adna megbízást, hogy az egyes tárgykörökben milyen álláspontot kell képviselnie. - A Járásgyűlés a Járás lakosai által választott Képviselőből és a helyi közösségek küldötteiből áll. Felsőház: - Megyei képviselők, és a társadalom jellemző csoportjai által delegáltak, akik a pártérdekektől, izmusoktól függetlenül, kizárólag a nemzeti érdeknek alárendelten erkölcsi és szakmai szempontok alapján felülvizsgálják az Alsóház döntéseit, vétójoggal. Kb. 100 fő, megyénként (Fővárost is ideértve) 1 - 3 fő a Megye/Főváros lakosságszámával arányban, a fennmaradó létszám pedig a társadalom civil (pártoktól független) rétegződésének megfelelő arányban delegálják. - Tagjait a Megyék/Főváros lakosai, illetve a társadalmi csoportok tagjai közvetlenül választják 7 évre. Választási eljárás: Jelöltállítás: Képviselőház esetében: Felsőház esetében: Társadalmi szerződés, visszahívhatóság: - A nemzet, a választók érdekének képviseletére választó és választott között ún. társadalmi szerződés jön létre, melyben a választott képviselő kötelezettséget vállal arra, hogy a tevékenységét annak érdekében fogja kifejteni, hogy az a teljes ( nem csak a határokon belül élő ) nemzet hosszú távú működése szempontjából a nemzet gyarapodását, egységét segítse. - Választott képviselő tudomásul veszi, hogy a választója megvonhatja tőle a bizalmat, mandátumából visszahívható; - a visszahívási jog lényegében alulról jövő kezdeményezés tárgya, amely objektív adatok és ismérvek megállapítására épül. A rendezés keretében általános követelmény: az elvileg-logikailag-szakmailag előkészített eljárásban a hatósági ellenőrzés. Emellett további kötöttség (előírás) lehet egy választási ciklusban a kellő idő megjelölése, pl. csak a választás után – esetleg egy évvel – kezdeményezhető, továbbá: bírói fórum közreműködésével (jogorvoslat lehetősége alapján) érvényesíthető; - A visszahívás kezdeményezését illetően általános szabály az, hogy indoka a képviselő választási programja és a tevékenysége (állásfoglalása, szavazása), vállalt tevékenysége (bizonyos közéleti gondok megoldásával kapcsolatos ígérete, programja iránti elkötelezettsége) és a mutatott szerepe (állásfoglalásai, föllépései) közti ellentmondás. |
2012. 03. 10. 09:00 - 2012. 03. 11.
18:00
"Szkítiából kijöttekről" konferencia